kiirom magamból - mikor szakad a lélek

kiirom magamból - mikor szakad a lélek

Édesanyám, ne sírass

2020. augusztus 11. - Trisi

Drága anyu

Nos, emlékszel, hogy még voltam úgy 13 amikor utoljára láttalak. A nagyok okosan kitalálták, nem szabad a gyereket sokkolni, mert az a kis lelkében kárt tesz. Nem mutatjuk meg neki az anyját, nem is mondjuk el hogy simán belehal a rákba, csak rejtegetjük elötte. Jó lesz az, majd ha kell akkor majd megoldjuk.  Na így sikerült egy 13 éves gyereket odavinni a kórházba ahol egy az anyjára csak kicsit hasonlító nőt látott, iszonyatos állapotban. Meg is ijedtem, mert hát nem ez az amit az ember szívesen lát, mit ne mondjak. Nem kellett sokat mondani nekem, egyből levettem, hogy ez itt nem kétirányú.....ez csak egy irányba vezető út. De nem csak neked....nekem is. 

Aztán egyszer hazajött apu, leült könnyes szemmel és annyit mondott " anyu elment" és megölelt. Én pedig ott abban a pillanatban nem tudtam sírni és még 20 évig képtelen voltam rá. Egyetlen könnycsepp nem jött ki a szemem sarkából. Az agyam törölte az emlékeket,pár foszlány maradt meg, de még a hangodat sem ismerném fel, talán a szemed....talán azt igen. De hogy milyen voltál, arra nem emlékszem. 

Ügyesek voltak a nagyok, sokkoltak, nem is kicsit. Persze sérültek ők is rendesen. Apu konkrétan ott halt meg melletted lelkileg. Esélye nem volt egy 13 éves gondjaival foglalkozni, amikor a saját gondja milliószor nagyobb volt. Sőt, mivel csak én jelentettem az egyetlen esélyt a túlélésre pont téged látott bennem. Az örököst, aki a vonásaidat viszi tovább.

Szuper....na így indítottam tinikoromban. Csajozás?  Azt hogy kell? Senki nem segített, nem mondta el mit hogyan és mit ne... de még kérdezni sem tudtam, mert a két végletet mondták el a kedves szomszédok. Az egyik azt hogy "jááááááj, hát minden csaj csak dugni akar...emlékszel amikor én megdugtam azt a jegárús kislányt..."  aham....persze, én hóóóógyne emlékeznék. Köszi :)  Lajos bácsi....az ég álldjon meg.... szerinted amikor egy szőke vékony 15 éves kislányt akarok leszólítani.... akkor az érdekel, hogy mennyire ügyesen szopott le téged az a jegárús parasztlány? :)  Komolyan? ....... A másik véglet.... éééédesistenem. "A nők azok finomak,szárnyuk van, tündérek mind..."  Aham....tündérek....ja , akik ilyen hosszú láthatatlan szúró szerszámmal jönnek és a férfiak szívét azzal döfik át sorra.... hja. De sokat segítettetek. :)

Aztán így menjek neki a giminek..... tényleg vidám menet lesz. 

Szóval, anyu, hát  ezt jól elcseszték. Neked mindegy már, de nekem nem... azért jó lett volna egy ellenvélemény tőled vagy csak egy tanács vagy csak egy ölelés, simogatás, bármi. Apunak is, akkor talán tovább él ő is. 

Megyek, dolgom van, itt van ez a karantén aztán kihal mindenki, mint a lábgomba az ecettől.... 

Mentem, majd jövök, csá.

A bejegyzés trackback címe:

https://szakadalelek.blog.hu/api/trackback/id/tr8216128684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása